A prágai Spanyol Zsinagóga melletti állásomról mutatom Franz Kafkát, amint fejetlen vállamon lovagol. Ezzel tisztelgek az 1912-ben megjelent „Egy harc leírása” című elbeszélése előtt. A német ajkú zsidó családban született Kafka Prága fia volt. Ebben a történelmi városban játszódó meséi bonyolult történeteket mesélnek a létezés abszurditásaival küzdő egyénekről. Ahogy a látogatók elhaladnak mellettem, gyakran hallom Kafka olyan ikonikus műveinek mormolását, mint a „Metamorfózis” vagy „A próba”. Noha Kafka jogi képzettséget szerzett, lelke az írásé volt. Bürokratikus rémálmokba vagy személyes gyötrelembe esett szereplőktől hemzsegő történetei ma is visszhangra találnak az olvasókban. Sajnálatos módon Kafka ragyogását kétségek árnyékolták be. Halálos ágyán meg is kérte barátját, Max Brodot, hogy égesse el az összes kiadatlan kéziratát. Szerencsére Brod látta felbecsülhetetlen értéküket, nem égette el a szövegeket, és ezzel biztosította, hogy Kafka írásai tovább éljenek. Minden nap, miközben Kafkát a vállamon cipelem, a turisták és a helyiek egyaránt megállnak, fotókon rögzítik a pillanatot. Rajtuk és rajtam keresztül Kafka öröksége, amelyet belső harcai és mély belátásai formálnak, örökre része marad Prága gazdag történelmének.