Az emberek manapság állandóan a korukon aggódnak. Mondjuk ez régen sem volt másként, de mit mondhatnék erre én? Ráadásul a tavaknak nincsenek szüleik, így őket sem kérdezhetem meg, hogy hány éves is vagyok. Azt mondják, hogy olyan 18 ezer éves. Sok idő ez, így sokféle nevem is volt, de manapság leginkább Balatonnak hívnak. Hívnak még Balcsinak is, főleg a partomon játszó gyerekek, ami épp ezért nagyon kedves nekem. Szokásban van „magyar tengerként” is emlegetni engem, még úgy is, hogy a tenger vize sós, az enyém viszont édes. Igaz, hogy az erős szél annyira fel tudja borzolni a kedélyemet (és a hullámaimat), hogy még a medremből is kibillenek néha. Talán ezen erős hullámok ihlették meg Pálóczi Horváth Ádám költőt, aki először hívott ezen a néven. A napjaim zömét azonban nyugodt szemlélődéssel töltöm. Nézem, ahogy az északi oldalamon növekszik a szőlő, amiből aztán híres borokat készítenek. Nyáron a fürdőzőket és a hullámaimat szelő vitorlásokat, és persze drukkolok a Balaton átúszás versenyzőinek.