Megijedtél, amikor rám néztél? Annyira örülök! Ennél nagyobb bókot egy busóálarc nem is kaphat! Nem hallottál még rólam? Akkor elmondom a történetem. Kezdjük a busójárással. A busójárás egy magyar télűző hagyomány, amit minden évben a farsangi időszak végén tartanak Mohácson. Az egy hétig tartó mulatság egyik célja a mulatozás. A másik a tél elűzése, ezért a mulatság utolsó napján, húshagyó kedden, egy telet jelképező koporsót vetnek máglyára és égetnek el. Hogy ez elhozza-e a tavaszt? Mit tudom én, nem vagyok én időjós… Nekem egészen más dolgom van ez alatt az egy hét alatt. Az ijesztegetés. Nem véletlenül nevezik ezt az egészet busójárásnak, mert a szórakozás motorjai a busók, akik fehér gatyába, báránybőrbe és bocskorba öltözött emberek, akik ijesztő megjelenésére én teszem fel a koronát. Egy jó busómaszknak az a dolga, hogy a frászt hozza mindenkire. Látod a vigyorom, a szőreim, a szarvam? Nem véletlen egyik sem! Komoly maszkfaragó mesterek dolgoznak rajtunk, akik mind a mai napig értőn és a hagyományokat tiszteletben tartva faragják a főleg fűzfából készült maszkokat. Sajnos a fűzfa nem egy túl tartós fa, így az őseink nem tudták elmondani nekünk a teljes történetünket. Ami biztos, hogy a 18. század végén már létezett a busójárás. A legenda úgy tartja, hogy az itt élő sokácoknak elegük lett a Mohácsot megszálló törökökből és egy éjszaka ijesztő maszkokat öltve, zajongva, rajta ütöttek a törökökön, akik úgy megijedtek a démoni külsejű alakoktól, hogy rögtön el is menekültek. Nem tudom, hogy ebből mi igaz, de az biztos, hogy én még mindig itt vagyok, ahogy a zajos kereplők is. A busójárás értékét pedig még az UNESCO is elismerte, mint szellemi örökség, 2012-ben pedig a Hungarikumok közé is bekerült.