Miközben az öltözőmben ültem, és a készülő darabomhoz tervezett gyönyörű plakátra pillantottam, kedves barátom, Alfons Mucha emlékei cikáztak az agyamban. A 19. század végén történt, amikor a sors keresztezte útjainkat, és hihetetlen közös utazást indított el a művészetekben. Miután Párizsban találkoztam Muchával, azonnal magával ragadott egyedi művészi stílusa. A végzetes találkozás során plakátot tervezett a Gismonda című darabomhoz. Elbűvölő volt; a hosszúkás formák, pasztell árnyalatok és bonyolult minták – a később szecessziós mozgalom összetéveszthetetlen ismertetőjele. Együttműködésünk szenzáció volt, és ezzel Mucha csillaga emelkedni kezdett. Mucha nem pusztán plakátművész volt; sokrétű tehetséges zseni volt. Festett, ékszereket tervezett, lakberendezéssel foglalkozott, és még színpadi díszleteket is készített nekem. Művei, legyenek azok színházi díszletek vagy poszterek, egyfajta varázslatot árasztottak, a szépség misztikus világába burkolva. De a gyümölcsöző párizsi együttműködésünkön túl szülőföldje, Csehszlovákia iránti szeretete tárta fel igazán művészi mélységeit. Főműve, a "Szláv eposz" a szláv történelem iránti szeretetről és csodálatról tanúskodik. Húsz monumentális vásznon keresztül festette meg a szláv nép epikus meséit, mítoszait és valóságát, örökségük időtlen krónikáját ajándékozva meg nekik. Mucha a művészet és szülőföldje iránti elkötelezettsége nem állt meg itt. Hitt a művészet inspiráló és felemelő erejében. Ez a meggyőződés akkor öltött kézzelfogható formát, amikor aktívan közreműködött az új csehszlovák bankjegyek és postabélyegek tervezésében, tovább erősítve szerepét országa kulturális és nemzeti ébredésében. Miközben mindezeken töprengtem, a plakátot bámulva, amely elindította közös utunk, hatalmas hálát éreztem. Egy ilyen művészt, hazafit és olyan látnokot, mint Alfons Mucha megismerni és együttműködni vele, nem csak a szerencsém volt, hanem egy ajándék a művészet világának.