Óh, mindig olyan elégedett vagyok ilyenkor. Egy újabb sikeresen befejezett projekt és a jól végzett munka öröme. Tudom, hogy nem kizárólag az én érdemem, de azért nélkülem nem menne ez ilyen könnyen! Száz évvel ezelőtt például csak a töltőtoll létezett, ami kétségtelenül elegáns, de ez a töltögetés, elkenődés… Az előtt meg lúdtollat kellett tintába mártogatni. El tudjátok ezt képzelni? Márt, ír, márt, ír, nem szárad, vár, márt, elkenődik, vár, márt, ír és így tovább a végtelenségig. Na, ennek vetettem véget én, a golyóstoll. Persze sokan próbáltak kitalálni egy egyszerűen és megbízhatóan működő íróeszközt, de ehhez nem csak az ötlet hiányzott, hanem a technikai háttér is. Végül egy újságíróból lett magyar feltaláló, Bíró László oldotta meg a problémát, aki 1943-ban Argentínában be is jegyeztette a szabadalmát. Hogy mivel vitte sikerre a találmányát? Két fontos tényező megváltoztatásával. Egyrészt precízebbé tette a bennem lévő golyót. Ezt egyébként az idők során továbbfejlesztették, manapság apró lyukacskák is vannak rajta, így még egyenletesebben képes felvenni a tintát és rákenni a papírra. A másik problémát maga a tinta jelentette, mert az akkoriban használatosak kenődtek, nem száradtak jól. Ezt helyettesítette végül Bíró öntvényrepedést jelző festékkel. Igen hamar sikeres lettem, de Bíró argentínai üzlete nem ment jól, így a szabadalmi jogokat eladta egy Marcel Bich nevű francia üzletembernek egy millió dollárért. Ez akkoriban is jó pénz volt, de ahhoz képest hogy Bich vállalata mind a mai napi működik és milliónyi golyóstollat értékesített, semmiség. Én személy szerint azonban nem panaszkodom. Megfordultam például az amerikai és az angol légierőnél, mert hogy a repülőkön is megbízható a használatom. Oly annyira, hogy már az űrben is jártam, mert hogy a működésemet nem befolyásolja a gravitáció. És Bíró Lászlóról sem feledkezett el a világ. Argentínában a születésnapján ünneplik a Feltalálók napját, a golyóstollat pedig számos nyelven mind a mai napig biro-nak hívják.