Magasan állva Ostrava nyüzsgése felett, én, az egykor hatalmas gáztartó, most a "Gong" nevet viselem. Tanúja voltam a Vítkovice terület felemelkedésének, csúcspontjának és átalakulásának, ami Ostrava gazdag ipari örökségének bizonyítéka. Ostravában a felszín alatt hatalmas fekete arany-szén tározók feküdtek. A 19. század előrehaladtával a város is fejlődött, és a pásztortájból virágzó ipari központtá vált. A bányák mélyebbek, a kémények magasabbak lettek, az olvadt vas pedig tüzes folyóként folyt. Vítkovice területe az acélgyártás, a szénbányászat és a nap mint nap fáradozó munkások lendületes szívverésének szinonimája lett. Mégis, ahogy telt az idő, úgy fejlődött az ipar is. A gépek hangos zúgása kezdett elhalványulni, a füstcsóvák elvékonyodtak, az aknák bezárultak. Ám a kitartó és robusztus Ostrava nem hagyta, hogy Vítkovice szelleme meghaljon. Mi, a monumentális építmények, nem hagyhattunk összeomlani és leromlani. Változás volt a láthatáron. Ahol egykor fémcsörgés és gőzsziszegés visszhangzott, most gitárok, dobok és eufórikus tömegek rezonáló dallamait élvezheti a közönség. Többfunkciós teremmé alakítottak át, és barlangos belső tereim konferenciáknak, kiállításoknak és koncerteknek ad otthont. Az egyik legélénkebb esemény, amely a naptáramat díszíti, a "Colours of Ostrava", egy zenei fesztivál, amelyre a világ minden tájáról érkeznek előadók, és több ezer résztvevőt vonz. Ez egy figyelemre méltó látvány! Vítkovice hatalmas területe, amely tele van szorgalmas múltjának visszhangjaival, most zenétől, nevetéstől és a kulturális ünnepségek hangulatától visszhangzik. Gongként büszke vagyok, nemcsak emlékműként arra, ami egykor volt, hanem mint a város hajthatatlan szellemének és az új ölelésének jelzőfénye, miközben tiszteli a múltat.