Uhrovecben születtem, Ľudovít Štúrral egy házban. A Szovjetunióban nőttem fel, ahová a szüleim dolgozni jöttek. Miután visszatértem Szlovákiába, munkásként dolgoztam. 1944-ben beléptem az SNP-be. A második világháború után hivatásos politikus lettem. Fokozatosan több pozíciót töltöttem be az államapparátusban és egyre magasabb pozíciókat a Csehszlovák Kommunista Párt vezetésében. 1968-ban egy mozgalom vezetője lettem, amely megpróbálta megreformálni a csehszlovákiai kommunista rendszert. Ez a reformmozgalom prágai tavaszként vonult be a világ tudatába. A reformtörekvéseket elnyomta a Varsói Szerződés csapatainak inváziója, majd Csehszlovákia szovjet megszállása. Munkatársaimmal együtt erőszakkal hurcoltak el minket a Szovjetunióba, ahol a moszkvai kormány által diktált "megállapodás" aláírására kényszerítettek. Fokozatosan minden funkciótól megfosztva, húsz évig elszigetelten éltem az ŠtB irányítása alatt. A hazai polgárok és különösen a külföld számára a szlovák és cseh népek demokráciáért folytatott küzdelmének szimbólumává váltam. A kommunista rendszer 1989-es bukása után visszatértem a közéletbe és a politikai életbe. Megválasztottak az Országgyűlés elnökévé. 1992 őszén egy tragikus autóbalesetben haltam meg.