Ó, hogy mennyire szeretem az ilyen forró nyári napokat, amikor szabadon, szó szerint forgószélként szaladhatok végig a pusztán! Végül is nem meglepő, hogy forgószélként haladok, hiszen az vagyok, egy forgószél. A nyaraimat mindig a pusztán töltöm, vagy ahogy talán manapság ismertebb, a Hortobágyon. Csodás táj! Egyrészt szinte teljesen sík és nyáron nagyon száraz, így gond nélkül kavarhatom fel a szikes port, másrészt tele van látnivalóval. És az élővilág! A háziállatok közül a szürkemarha, a racka juh, a mangalica sertés és a nóniusz ló – egyiküket sem nagyon látni másfele, de a gyönyörű madárvilág is minden alkalommal felvidít, pedig higgyétek el, nincs madár földön, amit én még nem láttam. Ember nem sok él errefelé, azonban látogatókból nincs hiány. Úgy hívják őket, hogy turisták. Úgy látom, hogy szeretik a tájat, a gémeskutakat, no meg persze a csárdákat. Emlékszem, amikor a csárdákat még a betyárok látogatták, meg persze a csendőrök - akik a betyárokat akarták elkapni. Ugyan ez a fogócska néha jól elszórakoztatott, de jóval nyugodtabb az élet a betyárok nélkül, mert bármennyire is vagányul néztek ki, bizony bűnözők voltak. A zsiványok helyett maradt nekem a tágas, nyitott róna. Hát, jobban jártam.