Na végre megérkeztem. Nem semmi út volt ez Firenzéből egészen Budáig. A lényeg, hogy most már itt vagyok a helyemen, ahova szántak, a Biblioteca Corvinianában, több száz kódex-szel és kézirattal együtt. A könyvtár Mátyás király tulajdonában van, akiről azt mondják, hogy hatalmas uralkodó. 1458-ban lett magyar és horvát király, majd 1469-ben cseh király, 1486-ban pedig Ausztria főhercege. Mindezt onnan tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen olasz földről érkezett kódex itt. A király felesége, Aragóniai Beatrix számtalan könyvet hozott magával a szülővárosából, Nápolyból, ők mondták. Szinte földiek vagyunk, így könnyen megtaláljuk a közös hangot. Úgy egyébként nem panaszkodhatok a társaságra, mert műveltség terén nem hagy kivetnivalót maga után a hely. Bevallom, nem erre számítottam Firenze után, különös tekintettel arra, hogy ott található Lorenzo Medici könyvtára, ami elhihetitek nekem, igazán impozáns. A többiek viszont azt mondják, hogy ez a könyvgyűjtemény nagyobb, mint az övé. Nekünk, akiket külön Mátyás király megrendelésére készítettek, még külön nevünk is van. Mi vagyunk a korvinák. A nevünk eredete a latin „corvus” szó, ami hollót jelent és Mátyás címerállata. A madár címerbe kerülésére több mesébe illő magyarázatot is hallottam. Ki tudja melyik igaz, de az én személyes kedvencem az a történet, ami azzal magyarázza a hollót, hogy egy holló segítségével levelezett vele az édesanyja, Szilágyi Erzsébet, amikor még ifjan Prágában raboskodott. Nem tudom, hogy igaz-e, de mit lehet tudni egy ilyen nagy király esetében, akit állítólag a befagyott Duna jegén választottak királlyá, majd számtalan népmesébe is bekerült, amelyek csak úgy emlegetik, mint Mátyás, az igazságos.