Sokan azt gondolják, hogy a folyók élete unalmas, de ez egyáltalán nem így van. Vegyük csak az enyém, a Duna életét. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden egyes vízcseppecske őrületes utazáson vesz részt velem. Az indulás Németországban a Fekete-erdőben történik, ahol még csak egy kis patak vagyok. Azaz két kis patak, a Breg és a Brigach egyesül, hogy elinduljak én. Ezt követően 2850 kilométert teszünk meg a Fekete-tengerig, ahol delta torkolatban végződik az utunk, mielőtt belecsobbannánk a tengerbe. Mindeközben csodás tájakon haladunk át… Tíz ország, számtalan város, köztük négy főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. Nem semmi ugye? Ráadásul miközben haladok a tenger felé, én is folyamatosan változom. Én, a kis patak, Budapestnél már 350 méter széles vagyok, Belgrádnál már 1300, míg az Al-Dunán akár a 15 kilométert is elérem! Ezzel együtt természetesen a víztömegem és a sebességem is növekszik. És akkor még nem említettem, hogy mennyire meg tudok hízni a tavaszi esőzések okozta áradásoktól vagy hogy mennyire vissza tud esni a vízszintem a nyári aszályok idején. Millió évek óta történik mindez velem, de még így is vannak váratlan fordulatok, mint például az 1838-as pesti árvíz. És akkor még egy szóval sem említettem a rengeteg növényt és állatot, akik vagy velem élnek, vagy menetközben találkozunk. Na de elég legyen a locsogó csobogásból. Éppen érkezett egy hajó, amin a rólam írt Kék Duna keringő szól. Nagyon szeretem ezt a dalt, úgyhogy megyek is meghallgatni.