Óh, micsoda fenséges kilátás! Alattam terül el egész Buda és Pest, távolabb pedig a János-hegyi kilátó és a Budai-hegység vonulatai látszanak. Ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy én nem tudok oda elmenni. Egyrészt én magam is fantasztikusan mutatok, másrészt annyi szépség van tőlem karnyújtásnyira, hogy bár évszázadok óta állok itt, még mindig nem untam bele. Budavári Palota névre hallgatok és szó szerint trónolok a budai Várhegyen. Szerencsére nem egymagamban, hanem számos fantasztikus épülettel együtt. Itt van mindjárt a Halászbástya, aztán fölötte a Mátyás-templom, a Budai Vár kacskaringós, romantikus utcái a pici, régi, színes házaival. Aztán ahogy közeledünk felém, ott a Sándor-palota, ahol a Magyar Köztársaság elnöke lakik. Innét még egy kis séta jön - közben a Budavári sikló állomása, egy csodás kovácsoltvas kapu -, és végül, én, a Palota. Mi így, a többiekkel együtt, alkotjuk a Budai Várnegyedet, ami 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján. Véleményem szerint érdemeinknek megfelelően. Visszatérve magamra, kétség nem fér hozzá, hogy impozáns épület vagyok, de azért azt hozzá kell tennem, hogy ez nem egyik napról a másikra történt. Az építésem a 14. Században kezdődött gótikus stílusban, aztán jött Nagy Lajos és Zsigmond király, majd a 15. Században Mátyás király, akik mind tovább bővítettek, szépítettek. A végleges formámat a 19. Század végén nyertem el, de ennek a hosszas folyamatnak köszönhetően egyaránt rendelkezem gótikus, reneszánsz, barokk és neobarokk részekkel. Királyok már jó ideje nem laknak a falaim között, de szerencsére ez nem azt jelenti, hogy nélkülöznöm kell a pompát. Én adok otthont a Magyar Nemzeti Galériának, a Budapesti Történeti Múzeumnak és az Országos Széchényi Könyvtárnak is, aminek köszönhetően gyönyörű műalkotások és bölcs művek között töltöm a napjaimat. A magam részéről pedig ennél nagyobb és felemelőbb pompát elképzelni sem tudok.